Vajon mihez kezdenénk, ha 46 évesen egy borzalmas motorkerékpár-baleset következtében az arcunk a felismerhetetlenségig összeégne, majd négy évvel később deréktól lefelé megbénulnánk egy repülőgép-szerencsétlenség következtében?

El tudjuk képzelni, hogy ezek után milliomossá, köztiszteletben álló szónokká, boldog férjjé, és sikeres üzletemberré váljunk? Lehetségesnek tartjuk, hogy vadvízi evezésre, vagy ejtőernyős ugrásra adjuk a fejünket? Netán politikai küzdőtérre lépjünk?

W. Mitchell mindezt megcselekedte, sőt még többet is azok után, hogy a két rettenetes baleset a vörös minden árnyalatában virító forradások tömkelegévé torzította az arcát, megfosztotta az ujjaitól, és vézna, béna lábbal, tolókocsiba kényszerítette.

Motor balesete után tizenhat műtétet végeztek rajta. Testfelületének több, mint 65%-a megégett, nem tudott felemelni egy villát, tárcsázni, vagy segítség nélkül kimenni a vécére. A volt tengerészgyalogos Mitchell azonban sohasem fogadta el a vereséget.

– Magam irányítom a saját űrhajómat- jelentette ki. – Rajtam múlik, merre halad. Felfoghatom helyzetemet visszaesésként, de kiindulási pontként is.

Hat hónap múlva már repülőgépet vezetett.

Vásárolt egy százéves házat Coloradóban, néhány ingatlant, egy repülőgépet és egy bárt. Később két barátjával társulva létrehozott egy fatüzeléses kályhákat gyártó üzemet, amely Vermont állam legnagyobb magánvállalkozásává nőtt.

Négy évvel a motor balesete után repülőgépével felszállás után visszazuhant a kifutópályára, tizenkét hátcsigolyája eltört, s deréktól lefelé véglegesen megbénult.

– Nem értettem mi a fene történik velem. Mivel érdemeltem ki ezt?

Az akarata azonban nem tört meg. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszanyerje önállóságát. A coloradoi Crested Butte polgármesterévé választották, majd megmentette a várost az ércbányászattól, amely tönkretette volna addigi érintetlen természeti környezetét. Később indult a kongresszusi választáson, fura külsejéből erényt kovácsolt efféle jelszavakkal: ” Nemcsak egy újabb babaarc.”

Első látásra riasztó megjelenése és fizikai adottságai ellenére megpróbálkozott a vadvízi evezéssel, udvarolt és megnősült, lediplomázott államigazgatásból, s továbbra is repült, előadásokat tartott, és foglalkozott a környezetvédelemmel.

Rendíthetetlen pozitív hozzáállása révén a legnézettebb televíziós show műsorok vendégeként szerepelt, és cikkek jelentek meg róla a Parade, a Time, a New York  Times és más lapok hasábjain.

– Mielőtt lebénultam, tízezer dologra voltam képes – magyarázta Mitchell. – Most kilencezerre. Rágódhatok az elveszített ezren, vagy összpontosíthatok a megmaradt kilencezerre. Azt szoktam nyilatkozni, hogy két nagy pofont kaptam az élettől. Használhatnám ezeket ürügyül is, de másképp döntöttem. Ami visszafog bennünket, az egyúttal új távlatokat is nyit előttünk. Egyet hátralépünk így nagyobb áttekintést kapunk a dolgok fölött, és azt mondhatjuk: “Talán nem is olyan nagy ügy ez az egész.”

“Ne feledjük, nem a helyzet számít, hanem az, amihez kezdünk vele.”      Jack Canfield