Az 5. mód:
MEG TUDNÁL BOCSÁTANI? : a megbocsátás kérése azt jelenti, hogy aki bocsánatot kér, teljesen helyre szeretné állítani a kapcsolatot. A bocsánatkérés kísérlet annak a gátnak az átszakítására, amely akkor keletkezett, amikor az egyik fél megbántotta a másikat. Amikor kettejük közé falat emelt a megbántás és az ebből fakadó sérelem.
Amikor megbocsátásra várunk, egyben azt is bevalljuk, hogy vétkeztünk. És a másik csak akkor tud megbocsátani, ha kérjük azt. Ha nem kérjük, akkor azt hiheti, hogy azt gondoljuk, mi nem követtünk el semmi rosszat, nincs is szükségünk a megbocsátásra. Elé kell állnunk, és kérni kell, hogy bocsásson meg nekünk!
A megbocsátás nagyon sokba kerülhet annak, akit megbántottunk.
Aki megbocsát:
– az lemond arról a jogáról, hogy igazságot szolgáltasson.
– el kell engednie haragját, sértettségét, megalázottságát.
– fel kell adnia a visszautasítottság és az elárulás érzetét.
Lehet, hogy testi sérelmet kell megbocsátania, lehet, hogy egy szörnyű emlékképpel kell tovább élnie, lehet, hogy szitokszavak csöngenek fülében, lehet, hogy önbecsülésében elszenvedett sérelmén kell túllépnie….
Nem apróságot kérünk tehát.
Ha bántottunk, kérjünk megbocsátást, adjunk időt és legyünk türelmesek.

Vélemény, hozzászólás?

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek