Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára.
Időközben arra gondoltam, hogy mi lenne, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésével. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell mennie, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy együtt reggelizzen a feleségével.
Udvariasan a felesége egészsége felől érdeklődtem. Az idős úr kedvesen elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában.
Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét.
Az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel őt a felesége.
Akkor csodálkozva megkérdeztem:
– És Ön mégis minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?
Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta:
– Az igaz, hogy ő már nem tudja én ki vagyok, de én jól tudom ki Ő.
♥♥♥ Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz. ♥♥♥
Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb jut, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.
