...hogy még a visszautasítás is jobb annál, mintha levegőnek nézik az embert?
A Basel és a Purdue Egyetem kutatói kísérletet végeztek, ahol is azt vizsgálták, hogy hogyan érinti az embereket, ha kizárják őket valamiből. Valamint annak is utána jártak, hogy milyen érzéseket keltenek az emberekben, ha egy kicsi figyelemben részesülnek.
A vizsgálatot egy virtuális labdázás keretében végezték el. i Itt a résztvevők egy csoportja nem kapott labdát a többiektől, tehát kizáródtak a játékból. A másik vizsgálat pedig úgy zajlott, hogy lakást kellett keresni a részvevőknek. Itt a visszautasítás mellé egy-egy goromba, barátságtalan, vagy éppen barátságos üzenetet is kaptak.
A kutatás során az derült ki, hogy a kizártság által okozott rossz érzésen már egy kicsike figyelem is enyhíteni képes. Még akkor is fontos volt a résztvevőknek, hogy “figyeltek” rájuk, ha ez a figyelem inkább negatív volt, mint pozitív.
Az embereknek semmi sem esik rosszabbul, mint az, ha úgy érzik, levegőnek nézik őket.
Ezzel nem árt tisztában lennünk. Hiszen a párunknak is nagyon rosszul eshet, ha nem méltatjuk válaszra, ha úgy teszünk, mintha ott sem lenne, ha kizárjuk őt valamilyen tevékenységből, vagy éppen úgy döntünk, hogy őt meg sem kérdezzük. Ez mind a” levegőnek nézés” egy-egy formája. Válaszoljunk neki akkor is, ha dühösek vagyunk rá, és akkor se nézzük levegőnek, ha megbántott valamivel.
Vizsgáljuk meg magunkat, és ha arra eszmélünk, hogy bizony néha így viselkedünk, változtassunk rajta, mert ezzel a viselkedéssel ártunk a társunknak és egyben a kapcsolatunknak is!