Ha megcsaltak bennünket meg akarjuk semmisíteni a szeretőhöz köthető tárgyakat. Miért?
Mi nők valószínű jobban kötődünk a tárgyakhoz, mint a férfiak.🙂

Főleg, ha ezeket a tárgyakat a szerelmünktől kaptuk.    
A plüssmaci, amit nekünk ajándékozott, a csoki szívecske, amit tőle kaptunk, vagy akár egy SMS is ide sorolható. Őrizzük évekig.
Azok a tárgyak is fontosak nekünk, amik a szerelmünkkel együtt töltött időhöz kapcsolódnak.
Az első randin viselt ruha, vagy a blúzom, ami átvette az ő parfümjének az illatát, vagy a közös fotó, amit még a munkahelyen is kiteszünk, csakhogy mindig érezzük a társunk jelenlétét.

❤️ Ilyenkor tárgyként jelenik meg a szeretetkapcsolat.❤️

Ezért van az, hogy a megcsalás kapcsán – és most csakis arról beszélek, amikor a férfi lép félre -, ha a territóriumunk megsérül, azt nagyon komolyan tudjuk venni, amiatt nagyon komoly sérelem érhet bennünket.
Hiszen mi nők, a tárgyakon keresztül szorosabban kötődünk a társunkhoz.

—— Volt nálam régebben egy pár, ahol a férfi kalandba bocsátkozott. Meg akarták menteni a kapcsolatot, ezért jöttek el hozzám. A fent leírtaknak az iskolapéldáját tapasztaltam meg, amíg azzal a párral együtt dolgoztam.
Kiderült, hogy a férj városnézésen is volt a másik hölggyel, a hölgy beült a férfi kocsijába, stb.
A feleség annyira nem tudta elviselni, hogy megsértették az ő territóriumát, elvették az ő helyét a kocsiban, hogy nem volt hajlandó többé beülni abba a kocsiba, de még látni sem akarta soha többé azt az autót. El kellett adni.
A város neve hallatán olyan dühös lett, kérte is, hogy ne emlegessük, mert nem tud uralkodni magán.—–

Amikor veszteség ér bennünket (elhagy, megcsal a párunk), ezek az emlékek elemi erővel törnek bennünk felszínre.
Nem elég, ha lezárul ilyenkor a szeretői kapcsolat, a cél az, hogy meg kell szüntetni, ki kell iktatni, meg kell semmisíteni a “megszentségtelenített” tárgyat.
Törölje ki az SMS-eket, dobja ki azokat a ruhákat, amiket közösen vásároltak, minden olyan tárgyat semmisítsen meg, ami a szeretőhöz kapcsolódik.
A parfüm, amiket akkoriban használt, a szerető elcsábítását szolgálta. Ki vele!
Mindez amiatt van, hogy a fejünkben az motoszkál, hogy az adott tárgyak már a szerető szimbólumává váltak, és a szerető személyiségét hozzák be a kapcsolatba, őrá emlékeztetik a társunkat.

Nagyon nagy szentségtörés, amikor a közös ágyba hozza valaki a szeretőt.
Ha komolyan menteni akarják a kapcsolatot, és a feleség kérése az, hogy dobják ki az ágyat, és minden olyan dolgot, aminek köze van a szeretőhöz, a férj ne hezitáljon ezt megtenni.

Remélem érthető, hogy mit jelent a tárgyakon keresztüli kötődés, és ezáltal könnyebben feldolgozható egy ilyen trauma.
Könnyebben érthető, hogy a feleség adott esetben miért viselkedik úgy, ahogy.

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek