“A házasság hétköznapi világa meglehetősen prózai:
a mosdókagylóban mindig ott éktelenkednek a hajszálak,
fogkrémpöttyök borítják a tükröt,
szüntelen vita tárgya, hogy a WC papírnak melyik oldalon kell legöngyölődnie.
Ebben a világban a cipők nem sétálnak be a szekrénybe,
a fiókok nem csukódnak be maguktól,
a kabátok nem szeretik a vállfát, és a zoknik páratlanul kerülnek ki a mosásból.
Olyan világ ez, melyben a tekintet szúrni képes, a szavaknak pedig megsemmisítő erejük lehet.
A szerelmesek könnyen egymás ellen fordulnak és a házasság csatatérré válik.”
Ilyen helyzetben több dolog közül is választhatunk:
Vagy megtanulunk együtt élni az ürességgel, az állandó konfliktussal, a kiábrándultsággal, a közönnyel, a folytonos megbántottsággal, a frusztráltsággal, és azzal, hogy boldogtalanul éljük le az életünket amellett, akit egyszer olyan nagyon szerettünk.
Vagy vállaljuk azt, hogy megtanuljuk szeretni egymást, és megtanulunk együtt élni úgy, hogy az mindkettőnknek igazi boldogságot, biztonságot és harmóniát jelentsen.
