Ehelyett mondjuk el nyugodt hangnemben, hogy mit érzünk, (szomorúság)

mondjuk el, hogy annak mi az oka, (a másik viselkedése),

és mondjuk el azt is, hogy mit szeretnénk!

Nem vagyunk számon kérhetőek azért, amit érzünk.
Nem tehetünk róla. Érezzük és kész.

Nem esik jól, sőt nagyon-nagyon rosszul esik, ha a másik kineveti, kigúnyolja az érzéseinket, ha degradálja azokat.
Ugyanis, ha “vettük a bátorságot” és őszintén elmondtuk, hogy egy bizonyos dologgal kapcsolatban hogyan érzünk, és mit érzünk, akkor megértést várunk. Együttérzést várunk.  ♥
Ha ez túl nagy kérés, (amennyiben a másik nem tudja megérteni,) akkor is legalább azt szeretnénk, hogy a másik fogadja el, hogy mi ezt érezzük. Ne gúnyolódjon azon, és ne azt hajtogassa, hogy ő bizony máshogy érezne, ha a mi helyünkben volna!
Csakhogy nincs a mi helyünkben, és soha nem is lesz.  🙁

Szoktassuk magunkat ahhoz, hogy merjük elmondani azt, amit érzünk, de vigyázzunk, ne bántsuk a másikat.
Ha azt érezzük, hogy szeretetere vágyunk, akkor azt mondjuk, és ne azt, hogy ő nem szeret.
Ha dühösek vagyunk adjuk ki a dühünket, de ne a másikat okoljuk, ne őt vádoljuk és ne őt tegyük felelőssé a mi rossz hangulatunk miatt!

És mit tegyen a másik?
– Hallgasson meg! 

– Viselkedjen empatikusan!
Próbálja beleérezni magát a mi helyzetünkbe. Nézzen és lásson kicsit a mi szemünkkel!

– Próbálja meg megérteni az érzéseinket!
Ha ez nem megy, (mert nem tudunk minden érzést megérteni), akkor

– fogadja el, hogy mi ezt érezzük!

Elfogadni el tudjuk akkor is, ha nem értjük.

– És kérdezze meg: Mit tehetek érted, hogy jobban érezd magad?