Egy megromlott kapcsolat, egy rossz házasság már nem jelent boldogságot. Mindkét fél szenved, és nem tudja, hogyan lehetne kimozdulni a kialakult állapotból. A megoldás nem minden esetben a válás. Ha a felekben megvan a hajlandóság a házasság megmentésére, akkor tenni kell érte. Ahogyan a házasság megtartása, úgy a házasság megmentése is komoly erőfeszítéseket követel meg a pártól.
Az első és legfontosabb feladat a probléma körvonalazása, de ez nem mindig egyszerű. Lehet megcsalás, ami kiderült, és vissza kell fejteni, mi vezetett idáig, de lehet a házastársak elkényelmesedése is, amikor már természetesnek veszik a másikat, és nem veszik észre, hogy nem egymással, hanem egymás mellett élnek. A házasság megmentése sokszor egy harmadik fél, egy szakember közreműködésével lehet sikeresebb, hiszen ő objektíven segíti a munkát, és olyan dolgokra is rámutat, amiket nem mindig könnyű felismerni, vagy beismerni.
Keressen bizalommal a honlapomon található elérhetőségeim egyikén, és kérjen időpontot a házasság megmentéséért!