Manapság sajnos egyre több válásról lehet hallani, amelyeknek jelentős részét el lehetne kerülni, ha a felek külső segítséget kérnének a házasságuk megmentéséhez.

Egy házasságban nemcsak boldog pillanatok vannak, hanem nehezebb időszakok is, amelyekkel a feleknek együtt kell megküzdeniük. Sokan azért döntenek az esküvő mellett, mert úgy gondolják, hogy ez a kötelék megerősíti a kapcsolatukat és pluszt ad a hétköznapokhoz, ezáltal pedig nem merülhetnek fel konfliktusok, problémák kettőjük között. Amikor kiderül, hogy ez nem így van, a legtöbb ember csalódik a házasságban, így a válás mellett döntenek közösen, vagy pedig az egyik fél kezdeményezi azt.

Ilyen esetben nem szabad azonnal feladni a küzdelmet, hanem külső segítséget kell kérni a házasság megmentéséhez. Egy szakember, pártatlan személyként sokkal jobban rálát a problémák forrására, mint a benne élők. A beszélgetések során olyan tanácsok hangzanak el, amelyek mindkét fél hasznára válnak. Így a férj és a feleség problémái is megoldásra találnak, képesek lesznek másképp látni házasságukat, ily módon pedig esélyt adni a megmentésére.

Ha Önnek is problémái vannak férjével vagy feleségével, ne döntsön azonnal a válás mellett, hiszen minden problémára van megoldás! Házasságuk megmentéséhez vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeimen!

Vélemény, hozzászólás?

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek