Gyakori reakció, hogy könyörgéssel, tapadással akarunk rávenni valakit arra, hogy mellettünk maradjon.
Nem tudjuk mit kellene csinálnunk, nincsen más eszközünk. Így akarunk  érzelmeket kicsikarni a másikból.

De ezzel nem érünk célt, mert általában ez fordítva hat.

Ugyanis amikor esedezem, hogy mellettem maradjon, akkor azt “bizonyítom” neki, hogy nem ő maga miatt akarom őt, hanem azért, mert én gyenge vagyok, elesett vagyok és értéktelen, és nem tudok nélküle élni.
Ez sajnos azt jelenti, hogy nem azért “kell” Ő nekem, mert szeretem, hanem azért “kell”, mert a létezésemhez van rá szükségem.

Ebben az esetben érzelem, amit elindítok a másikban az inkább a sajnálat, és a szánalom lesz. Ez az érzés fogja hozzám kötni, nem pedig az, hogy én mennyire nagyszerű vagyok, milyen különleges és kivételes.

De a sajnálatból nem fakadhat szerelem.
Aki a könyörgés hatására szánalomból marad mellettem az már nem engem akar, az csak a lelkiismeretfurdalást akarja elkerülni.
De ez az út nem helyes.
Egyikünknek sem lesz jó hosszú távon.
Ugyanis egy ilyen kapcsolatban nem tudjuk egymást értékesebbé tenni, pedig az egy fontos eleme egy boldog kapcsolatnak.