Amikor egy olyan pár kér tőlem segítséget, ahol az egyikőjük félrelépett, akkor az az elsődleges célom, hogy mindketten megértsék a helyzetet, amibe kerültek.

Ugyanis feldolgozni, és túl lenni rajta akkor megy könnyebben,

– ha megértik mi miért történt,

– ha megértik hogyan jutottak abba az élethelyzetbe

– és megértik, legalábbis megpróbálják megérteni, hogy mit érezhetett/érez a másik.

Az érzéseink késztetnek cselekvésre, mindennek az az alapja.

Azt tartom jónak, ha nemcsak az eszükkel akarják megérteni a helyzetet, hanem kellő empátiával fordulnak egymás felé.

(Az empátia avagy beleérző képesség, amivel egy másik ember vagy élőlény lelkiállapotába tudjuk helyezni magunkat.)

A sértett fél természetesen nehezebben tudja ezt megtenni, nehezebben tudja beleélni magát a másik helyzetébe, tehát neki tudatosan kell ezt megkísérelnie.

Ezt segíti a részletes feldolgozás, amikor a megcsaló őszintén elmondhatja, hogy milyen helyzetben volt akkor, milyen érzései voltak, amik cselekvésre ösztönözték.

Ebben a szakaszban nem nagyon beszélünk a harmadikról, a feldolgozás ezen szakaszában az előidéző okok és annak következményei a feldolgozandó téma.

Nagyon sokszor és általában hamar kiderül, hogy a megcsalás előtti időszakot nagyon különbözőképpen élték meg.

A megcsalt, a sértett fél rendszerint sokkal jobbnak ítélte meg az akkori helyzetet, nem ismerte és nem látta társa elégedetlenségét, boldogtalanságát, magányát, nem tudta mit érez, mit gondol a társ. Nem tudta, hogy gondok vannak, vagy legalábbis nem gondolta akkor, hogy ekkora a baj. Ő azt gondolta, hogy minden rendben van, ezért természetesen derült égből villámcsapásként éri a dolog, hogy a kedvese félrelépett.

Már az rengeteget segít a megértésben, hogy szépen, normális beszélgetős stílusban visszaidézik az adott körülményeket. Rendszerint már ekkor bekapcsol a beleérző képesség a megcsalt fél részéről. Sokszor sajnálkozva kérdi meg a megcsalt a társát, hogy    

“Miért nem mondtad? Miért nem szóltál, hogy valami nincs rendben?”

A választ gondolom sokan kitaláljátok.

Általában így hangzik:” Dehogynem szóltam, százszor is elmondtam, de te egyáltalán nem figyeltél rám.”😞

Megcsalni nem korrekt dolog,

nem szép,

nem helyes.

Soha nem lesz ez a megoldás, és soha nem lesz ez a válasz a nem kívánatos helyzetre.

De ha már megtörtént, – és sajnos nagyon sokszor megtörténik- azt gondolom, hogy azok döntenek helyesen, akik meg akarják oldani ezt az élethelyzetet, és nem dobják el azonnal a kapcsolatot.

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek