Több oka is van, most nézzük a két legáltalánosabbat!

Azért nem kérünk bocsánatot, mert azt gondoljuk:

NEM ÉRDEMES

Ez az érzés akkor alakul ki leginkább bennünk,

amikor sok sérelem ér minket a kapcsolatunkban.

Amikor azt látjuk, hogy bármit teszünk, soha nem elég.

Amikor az az érzésünk, hogy mindegy mi történik, mindig mi vagyunk a hibásak.

A másik mindig minket hibáztat, egyfolytában ítélkezik felettünk.

Ilyenkor könnyen eljutunk arra a szintre, hogy már nem éri meg a fáradságot, már nincs bennünk késztetés, hogy küzdjünk a kapcsolatunkért.

Azért nem kérünk bocsánatot, mert egyszerűen már nem érezzük már arra érdemesnek a kapcsolatot.

A másik ok, ami miatt úgy döntünk, hogy nem kérünk bocsánatot:

Ő A HIBÁS.

Ez az érzés akkor alakul ki bennünk, amikor úgy érezzük, hogy jogos volt a viselkedésünk, és a másikat hibáztatjuk miatta.

Fizessen, aki engem megbánt, megérdemli amit kapott, legalább az eszébe vési, hogy ne tegyen többet ilyet.

Az ilyen hozzáállással az a baj, hogy bármennyire is jogosnak érezzük, ez nem a kapcsolat ápolása mellett szól.

A bosszú, nem módja a kapcsolat építésének, az ilyen hozzáállás nem mozdítja el az akadályokat, hanem újabbakat épít.

Aki azt gondolja nem tesz soha semmi rosszat, nem viselkedik bántóan, nem hagyják el kritikus megjegyzések a száját, nem a valóságos világban él.

Mindannyian viselkedünk néha bántóan, mindannyian követünk el hibákat.

Önámítóak vagyunk, ha magyarázatot keresünk saját hibás viselkedésünkre.

A bántó magatartás akkor sem jogos, amikor azt gondoljuk, az csak egy válaszreakció a másik viselkedésére.