Az alacsony önbecsülésű embereknél gyakori, hogy az alapján választanak maguknak párt, hogy a választott partner mellett ők milyennek látszanak. Lényeges az ő szemükben, hogy a választott társ hogyan tükrözi őket vissza. Ha ezzel elégedettek, akkor nincs semmi baj, de ha ez a tükörkép nem tetszik nekik, ha nem olyan visszajelzéseket kapnak, amire számítanak, vagy ami elég nekik, gyakran az a választják, hogy lecserélik egy másik személyre, egy olyanra, aki ezt jobban tudja csinálni.
Vannak természetesen olyanok is, akik nem cserélik le a házastársukat folyton, nem létesítenek új kapcsolatot, de gyakran, vagy folyamatosan megcsalják a társukat. A megcsalásnak az is lehet az oka, hogy a társ ugyan sok szempontból kifejez engem, mellette érezhetem és akár érzem is, hogy jó ember vagyok, jó férj, vagy jó feleség, jó apa vagy anya vagyok, de valami mégis hiányzik.
Például nem érzem azt, “hogy jó pasi”, vagy “jó csaj” lennék.
Pedig ez az érzés is rendkívül fontos.
Azoknak is fontos, akik már párkapcsolatban élnek, és már nem kell keresgetniük.
Ezt pedig legkönnyebben úgy kaphatom meg, hogy a társam ezt tükrözi vissza rólam. Elmondja, kimutatja, érezteti velem, hogy jó csaj, jó pasi vagyok. Dicsér, bókol, stb… látom, hogy büszke rám.
Sokaknak hiányzik ez a fajta visszajelzés az életéből, tehát az élet ezen területén nem kap elegendő és megfelelő visszajelzést a párjától, vagyis a férfiassága, vagy a nőiessége szempontjából nem kap elég elismerést.
Ennek hiányában nem találja magát elég vonzónak, elég izgalmasnak. Pedig fontos lenne számára ez is.
Mivel erre szüksége van, ezt úgy “oldja meg”, hogy rendszeresen behív külső szereplőket.
!!! Megfigyelhető, hogy minél gyengébb az önbecsülése, annál több, gyakran egymástól nagyon különböző, színes személyt hív be az életébe. !!!
Tehát sok személlyel tart fenn különféle kapcsolatot, mert folyamatosan szüksége van arra, hogy kapcsolatban legyen valakikkel, akármilyen formában, akik kellőképpen dicsérik őt, megerősítik őt abban, hogy ők elég jók. Az ilyen kapcsolatokban nem feltétlenül a szex a lényeg.
A sok különféle személy azért kell az ilyen problémákkal küszködőknek, mert azoknak a személyeknek a tükrében izgalmasnak, vonzónak, szexinek érezhetik magukat.
Olyan tükörképet kapnak vissza, ami nagyon is tetszik nekik.
Olyan visszajelzéseket kapnak, ami azt sugallja, hogy ezek a személyek mind az övéi lehetnek. Tehát az önbecsülésük szempontjából építő személyek és építő visszajelzések ezek.
Természetesen ez nem a helyes útja annak, hogy az önbecsülésünkön javítani tudjunk, de sokan mégis ezt “választják”, vagyis beleesnek ebbe a csapdába, ebbe az ördögi körbe, hiszen ez sokkal könnyebb.
Könnyebb, mert egy új partner könnyen dicsér, könnyen mond elismerő szavakat, könnyű magamat izgalmasnak látnom az ő tükrében.
Egyébként mindezt úgy kellene megtennem, hogy mindig magamból kellene építkeznem.
Magamból kellene új színeket, új személyiségvonásokat előhoznom és táplálnom ahhoz, hogy az önbecsülésemet erősítsem.
Magamból, a kapcsolatomból kellene mindazt előcsalogatnom, hogy a tükörkép, amit kapok megfelelő legyen és tetsszen nekem.
Ezt úgy kellene, hogy a párommal is beszélnénk erről a problémáról, és közösen, az ő segítségével, de mégis egyedül kellene kikecmeregnem ebből.
És ez sokszor nagyon nehéz.
És lássuk be, sokan, sokszor a könnyebb utat választjuk, még akkor is, ha tudjuk, hogy nem egészen helyes, vagy hosszútávon komoly következménye lesz.
De akkor miért választjuk azt?
Mert az a könnyebb.