A neheztelés olyan, mint valami betegség.
Amikor a nőn kitör a neheztelés, akkor nagyon nehezére esik észrevenni azokat az apró figyelmességeket, amit a férje tesz. (Pl. leviszi a szemetet, hoz egy apró ajándékot)
Ezekért az apró gesztusokért nem tud hálás lenni, és nem tudja kifejezni nagyrabecsülését. Ez szinte majdnem lehetetlen számára.

Sőt, ha már súlyosabb a probléma, akkor a neheztelés annyira eluralkodhat a nőn, hogy hajlamos tagadni azt is, hogy a férfi bármikor is tett valami jót a kapcsolatban.

 

De mikor alakul ki a neheztelés?

Az a , aki úgy érzi, hogy nem szeretik és elhanyagolják a kapcsolatban, 💔 neheztelni kezd a férjére.

Ezt az érzést táplálja és folyamatosan erősíti az az érzése,

– hogy ő sokkal többet ad a párjának,

– ő sokkal figyelmesebb,

– kedvesebb,

– odaadóbb

– és a kapcsolatba is sokkal többet tesz bele.

Tehát összességében azt érzi, hogy ő sokkal többet ad, mint amennyit kap.

Az egyenlőtlenség miatt pedig fokozottan és folyamatosan erősödik az a meggyőződése, hogy ő nem fontos a férfi számára, a férfi nem szereti őt.

Ilyenkor azonban történik még valami, ami további problémákat szül. 🙁

Ugye a férfi sok mindent megtesz anélkül, hogy a feleség elismerné, vagy méltányolná. Ő tudja, hogy a kapcsolatba is beleteszi a magáét, és egyáltalán nem igaz, hogy ő semmit nem ad. Ad, csak a felesége a neheztelés miatt ezeket az apró gesztusokat már nem tudja észrevenni, és nem tudja méltányolni.

És ami nagyon nagy probléma, hogy nem ülnek le beszélni erről a dologról. A feleség nem mondja el, vagy nem tudja elmondani, hogy  mi a baj, tehát a férfi mit sem tud az egész problémáról. A férj csak azt érzi, hogy puskaporos a hangulat, de nem tudja az okát.

A feleség viselkedésének hatására, a férfiban egyre inkább kezd kialakulni az az érzés, hogy őt nem becsülik meg. Mivel ez az érzés egyre erősödik benne, neki egyre kevesebb indíttatása, kedve lesz kedveskedni, apró figyelmességekben részesíteni a feleségét, mondván “Minek erőlködjek, úgysem veszi észre, úgysem számít?”

A férfi is elkapja a neheztelést, mint egy betegséget.

Ennek pedig az lesz a következménye, hogy a feleség még dühösebb lesz, hiszen most már annyit sem kap, mint azelőtt.

És a helyzet egyre csak romlik tovább, hiszen a szeretet elmúlik a kapcsolatban, és a helyét átveszi a harag.

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek