Ennek több oka is lehet.
Van amikor azért nem merjük megtenni, azért nem merünk bocsánatot kérni, mert félünk attól, mi lesz, ha a másik nem bocsát meg?
Itt tényleg jogos lehet a “nem merünk”, mert tényleg félhetünk, tényleg lehet bennünk kétely a végeredményt illetően.

Mi történik akkor, ha nem kérünk bocsánatot, mert nem merünk? Ha a könnyebb utat választjuk?
Hát, úgy szokott lenni ugye, hogy van egy kis duzzogás, harag, sértettség, “ne szólj hozzám”, de aztán végül valahogy mégis megoldódik. Pontosabban a szőnyeg alá söpörjük, úgy teszünk mindketten, mintha meg sem történt volna.
De megtörtént ugye, és magától ritkán rendeződik. Ilyenkor van az, hogy a sérelmünket megtartjuk, nem dolgozzuk fel, csak elnyomjunk magunkban.

Ha nem kérünk bocsánatot, akkor nem kell szembesülnünk azzal, hogy a párunk megtagadja azt.

Tudnunk kell, hogy egyébként sokat kérünk akkor, amikor azt kérjük, hogy a másik bocsásson meg nekünk.  Sokat kérünk főleg akkor, amikor nagy hibát, nagy “bűnt” követünk el.

Olykor nem könnyű megbocsátani.
Mert mi is a megbocsátás?

Megbocsátani azt jelenti, hogy

– Nem ragaszkodunk tovább a sérelemhez.
– Úgy döntünk, ❗️ hogy eltekintünk a büntetéstől.
– A megbocsátással azt választjuk, és aszerint cselekszünk, hogy a sérelem okozóját visszafogadjuk életünknek arra a szintjére ahol a sérelem okozása előtt volt.
– Amikor megbocsátunk, amellett döntünk, hogy továbbépítjük a kapcsolatot, azt pedig csak akkor és úgy lehet, ha eltüntetjük a kettőnk között lévő gátat.

Bizony néha joggal tarthatunk attól, hogy a párunk nehezen bocsát meg.
De ez az ő döntése, mondhatnám az ő dolga, bízzuk rá. 

A mi dolgunk minden esetben az, amikor megbánjuk őt, hogy KÉRJÜNK BOCSÁNATOT!