Az elhidegülés elég gyakori a párkapcsolatban, ami lassan, de biztosan teszi tönkre a kapcsolatot
Először nincsenek komoly jelei, emiatt nagyon veszélyes. Sokan úgy élik meg, hogy ez csak egy rosszabb periódus az életükben, és majd változik, majd jobb lesz, majd elmúlik, majd a másik egyszer csak olyan lesz, mint régen, majd megváltozik, majd a körülmény is megváltozik és így tovább.

De maguktól ritkán szoktak jobbra fordulni a dolgok, vagy ha mégis, kevésszer bizonyul tartósnak.❗️☹️
Akik túlságosan sokáig várnak a tudatos változtatással, könnyen áldozatul eshetnek ennek az alattomos betolakodónak.👩‍🦰💔🧔

Akik felismerik és segítséget kérnek, azokkal a párokkal minden esetben felidézzük azokat az időket, amikor még jól működtek a dolgok.
 Kiderítjük közösen, ki mikor érezte a legjobbnak a kapcsolatot?

Mikor volt számára ideális a házassága?

Mikor adta neki ez a kapcsolat a legtöbbet?

Aztán azt kezdjük el elemezni, hogy mit adott abban a boldog időben a kapcsolat? Fogalmazzák meg, hogy pontosan mi volt az?
Megkérem a pár tagjait, próbálják felidézni milyen érzéseik voltak akkor?
– Hogyan érezték magukat a bőrükben,
– Adott-e ez az időszak valami pluszt az önbecsülésükhöz, az önbizalmukhoz,
– Milyen volt az élethez való hozzáállásuk?-
– Segített-e abban, hogy a dolgokat, a más területen jelentkező nehézségeket hogyan látták, hogyan viszonyultak hozzá?

Játsszuk azt, hogy ezt a kérdést most ti is megkapjátok! 🙂
Ti fel tudjátok-e idézni, vissza tudtok-e gondolni arra az időre, amikor harmonikus, boldog kapcsolatban éltetek?
Milyen volt akkor a légkör? Ki hogyan viselkedett, mit csinált, mit adott a másiknak?
És ki mit kapott?
A szereteten kívül milyen más érzés jellemezte akkor a kapcsolatot, és  téged?

Akik most is abban élnek, mit kapnak?
Meg tudjátok válaszolni ezeket a kérdéseket?

Azért fontos ez, mert tudni kell, hogy a párkapcsolat minősége nagyon sok dolgot befolyásol, és emiatt rendkívül fontos.
Ugyanis kihatással van az élet többi területére is.
Ha jól működik akkor is, és sajnos akkor is érezhető a hatás, amikor nem jól működik, amikor diszharmónia van a kapcsolatban, amikor boldogtalanul éli meg valaki a kapcsolatát.

Ezért nagyon fontos, hogy milyen kapcsolatban éltek.

A párkapcsolat minősége kihatással van az élet minden területére.
És ne felejtsétek a kapcsolatotok minősége csak rajtatok múlik.
Csak rajtad és rajta!

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek