Az ember küzd azért, hogy értékei szerint, a saját szabályai szerint élhessen.
De sajnos ez nem mindig sikerül.
Néha az ember elbukik.

 

Így volt ezzel az a hölgy is, akivel néhány hétig együtt dolgoztunk azon a problémán, amivel megkeresett engem.

15 éve éltek együtt a férjével, 3 közös gyermeket neveltek, mindenük megvolt, ami csak kellett. Mondhatni boldog házasságban éltek, szerették egymást.

Réka elmondása szerint a gyermekek születése után a szex teljesen ellaposodott kettejük között, de valójában sohasem volt nagyon nagy értéket képviselő dolog az ő életében.
Nem tudtak a kapcsolatuk elején sem teljesen feloldódni, nagyon ritkán jelentett közös örömöt az együttlét.
De ez jól volt így, hiszen más téren igazán nem panaszkodhatott, és nem is panaszkodott.
Ettől még hűséges maradhatott volna.
Nem kereste az alkalmat, hogy más férfiak tetszését elnyerje nem öltözködött kihívóan, nem flörtölt.

Igen ám, de történt valami. Valami olyan, ami az állóvizet alaposan felkavarta.
Ugyanis Réka megtetszett az egyik kollégájának. Annak ellenére, hogy szolid, konzervatív volt.
Ez a kolléga elkezdett szenvedélyesen udvarolni, amit Réka eleinte természetesen felháborodva utasított vissza, hiszen ő férjes asszony, aki boldog házasságban él.

De, ahogy telt az idő, olyan dolog történt, amit Réka egyáltalán nem értett. Azt érezte, hogy valahol nagyon is tetszik neki, hogy ez a férfi udvarol.
Titokban egyre jobban élvezte a férfi társaságát, egyre jobban vágyott arra, hogy találkozzanak, beszélgessenek a munkahelyen. De mást nem engedett meg magának. Így telt el néhány hónap.

De ez idő alatt a hevesen udvaroló férfi megpiszkálta a nő elfojtott ösztöneit. Réka pedig óriási küzdelmet folytatott önmagával.
Hiszen ő az értékrendje szerint akart élni, ami az volt, hogy férjes asszony létére nem engedhet semmilyen csábításnak.
Csakhogy az ösztön belül dolgozott, és egyre inkább kitörni készült.

Aztán egyszer kettesben maradtak a munkahelyen. A férfi, kitartó ostromának köszönhetően áttörte a védelmi zónát, legyőzte a felettes ént, aki eddig ellenállt.
Megtörtént a házasságtörés.
Egyetlen gyors együttlétről volt csupán szó, amiben Réka bizonyára nem tudott teljes valójában ott lenni, de élete meghatározó eseményévé vált.

Igen, de itt jött az igazi baj.
Utána teljesen összeomlott, erkölcsileg, emberileg nullának érezte magát. Méltatlannak érezte magát a férjéhez.

Nem tudta titkolni férje előtt, elmondta mi történt.
Persze a férj nem értette az egészet, egyikük sem tudta feldolgozni a helyzetet.

A válás gondolata is felmerült.
Utána jöttek el hozzám
Mondhatom hogy sikeres munkánk volt együtt.
Meg akarták menteni a házasságukat, s nagyon jó úton vannak afelé, hogy minden rendben legyen.
Ha sikerül, a szexhez való viszonyulásuk is lényegesen megváltozik majd, tehát minőségileg sokkal jobb lehet a kapcsolatuk, mint azelőtt volt.

Vélemény, hozzászólás?

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek