A beszélgetés a házastársak között létfontosságú.

Hiszen ez az egyik, de mindenképpen a legkifejezőbb, legérthetőbb közlési módunk. Ezért rendkívüli jelentőséggel bír.

 De ne gondoljuk azt, hogy azzal eleget teszünk a beszélgetés kritériumainak, ha csupán arra korlátozódik, hogy ki, mikor, hova megy, mit csinál, mit vásárol, hova viszi a gyereket…. stb.

Ez csak logisztika!

 A legfontosabbnak azt tartom, hogy az érzelmeinkről beszéljünk!

Persze sokan szisszennek ilyenkor, hogy jujuj, abból lesz a baj!

Alapvetően nemcsak a negatív érzelmekre gondolok, de természetesen arról is beszélnünk kell.

A “baj” általában abból lesz, hogy nem jól mondjuk el, hogy mit érzünk. A másikat általában nem az szokta bántani, “amit mondunk” neki, hanem az “ahogyan mondjuk.” Erre kell figyelni. A közlés módjára. 

A sérelmünket, a fájdalmunkat is megoszthatjuk, csak vigyázzunk arra, hogy kedves szavakkal tegyük. Ha így teszünk, akkor az kevésbé vált ki a társunkban ellenállást.

De az örömöt, a pozitív érzéseinket is osszuk meg! beszéljünk róla, hiszen a párunk így ismer meg bennünket. Mindig gondoljunk arra, hogy nem “jogos elvárás”, hogy a másiknak tudnia kell, mi zajlik bennünk. Nem tudja.

Sokszor mi magunk sem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy mi játszódik le bennünk, akkor hogyan is várhatnánk el a másiktól, hogy ő olvasson a gondolatainkban.  Honnan tudná, hogy mi az amit szeretnénk, vagy mi az, ami bánt, minek örülünk és mi tetszik kevésbé. 

Segítsük a párunkat abban, hogy jobban meg tudjon ismerni bennünket! Ezt úgy tehetjük meg, hogy kifejezzük az érzelmeinket, mégpedig direkt módon.

Higgyék el, hogy ha megosztják egymással érzelmeiket, sokkal meghittebbé válik a kapcsolat.   ♥♥♥

 De mi van akkor, ha a másik nem tud mit kezdeni azzal, amit elmondunk neki?

 Általánosan megfigyelhető, hogy sok embert zavar, ha arról beszélünk neki, amit érzünk.

Segíthetjük őt, és persze a magunk helyzetét is megkönnyítjük, ha úgynevezett “ÉN ÜZENETEKET” használunk.

Egy szituációban, ha valamit el akarunk érni, akkor ne a másikat utasítsuk, vagy jellemezzük!

Itt egy példa: “Süket vagy, (jellemzés) hogy ilyen hangosan hallgatod a rádiót? Halkítsd már le!” (utasítás)

Valószínű, hogy a másik nem fogja lehalkítani a rádiót. Szinte biztos, hogy nem, mert már ettől sértve érzi magát. Ha mégis megteszi, lesz benne egy tüske emiatt, vagy elindul az oda-vissza adok-kapok. Ismerős?

De, ha azt mondjuk neki: “Engem zavar ez a hangos zene, (én közlés = magamról beszélek) légy szíves vedd halkabbra!” ( kérek)   – valószínű, hogy megteszi a kedvünkért.

Mi boldogok leszünk, mert teljesült, amit szerettünk volna, és ő sem érzi magát rosszul. Ugyanis, ha kéréssel fordulunk a társunkhoz az növeli a meghittség érzését, azt közvetíti a társunk felé, hogy bízunk benne.

Az utasítás az alá-fölé rendeltség kifejeződése, és egyfajta zsarnoki viselkedés. Nem építi a kapcsolatot. A kérés lehetőséget teremt a szeretet kifejezésére, a követelés pedig meggátolja azt.

Az érzelmeinkről beszélve akadhat némi probléma a férjünkkel.

Ha így van, annak több oka is lehet.

1. Az első az, hogy ő férfiként máshogy gondolkodik, mint mi nők. Kevésbé érdeklik az érzelmek, a dolgokat nem erről az oldalról közelíti meg.

2. Sokszor nem érti a mondandónkat, ugyanis ez a sok szálon futó összefüggés, ami nekünk normális, neki túl bonyolult. Ők az egyszerű közléseket szeretik.

 3. Azt gondolják, hogy ha nekünk valami bajunk van, arról ők tehenek. Nem szívesen hallgatják ezeket, mert nem szeretik azt érezni, hogy ők nem elég jók. Mondd el neki, hogy nem őt hibáztatod a benned kialakult érzésért. 

4. Azt gondolják, hogy azért mondjuk el nekik, mert azt akarjuk, hogy megoldják a helyzetet. És sokszor nem tudják ott, és azonnal, és ez zavarja őket. Mondd el neki, hogy csak arra vágysz hogy meghallgasson, és egy kicsit érezzen veled együtt!

Ha megfogadjátok és gyakoroljátok a fent írtakat,   🙂  sikeresebb kommunikációban lehet részetek, amely kommunikáció kevesebb konfliktust szül, és nagyobb harmóniát teremt.

Sok sikert kívánok hozzá!

Vélemény, hozzászólás?

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek