“Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme.
Kérlek, segíts rajtam!
– Hallgatlak – bólintott a Bölcs.
– Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Álmomban is olyan volt, mint egyébként; nem volt semmi különös rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, akkor vettem észre, hogy nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a barátomnak, akihez indultam
Amikor elővettem, kettévált a kezemben. Belül szikrázó, tiszta ragyogású volt. Azonnal tudtam (bár nem értek hozzá), hogy ez GYÉMÁNT! Rohantunk az ékszerészhez, közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya, szürke kövekkel, hátha…
Az ékszerész vágta, csiszolta a kettévált követ, végül fel is mutatta, hadd lássuk mi is, hogy mi az:
– Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal – lelkesedett.
Ezen felbátorodva kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet. Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot, majd egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta. Smaragd volt. A következő rubin, utána valami csodaszámba menő ritkaság, és így tovább. Felfoghatatlan kincs feküdt előttem, ezerféle színben szikrázott a belsejükben rejtőző érték. Én pedig döbbenetemben felébredtem. De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd, mit jelenthet?
A Bölcs csendesen ezt mondta:
– A szürke kövek a MINDENNAPJAID, Barátom! Éppen ideje, hogy felfedezd: valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága. Dolgozni kell rajtuk, az igaz, de ha jól megmunkálod őket, gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat, hogy megláthasd benne a hűség gyémántját, a bizakodás smaragdját, a szeretet rubinszínű áldozatosságát…
Mától kezdve soha nem beszélhetsz “szürke hétköznapokról”, hiszen LÁTTAD, mi rejlik bennük!”
