A 4. mód:
ÍGÉREM NEM FORDUL ELŐ TÖBBÉ!: néhány esetben, amikor megbántottuk szerettünket, csak úgy nyerhetjük el bocsánatát, ha őszintén megbánjuk amit tettünk. Felismerjük, mennyire káros az, ahogyan viselkedünk, és úgy döntünk, változtatunk a viselkedésünkön. Elmondjuk, mi játszódik le bennünk, és azt is, hogy változtatni akarunk. Ugyanis az nem megoldás, hogy elkövetünk valamit, bocsánatot kérünk, majd újra elkövetjük ugyanazt, majd megint bocsánatot kérünk, és így tovább…. Ez nem őszinte megbánás. Változtatni kell ! A változtatás nem olyan egyszerű, és tetejébe még kudarc is érhet bennünket. Azért kell elmondanunk, hogy szándékunkban áll megváltozni, mert a másik nem gondolatolvasó. Így, ha hibázunk, akkor nem tudja, hogy ez csak egy kis botlás, nem tudja, hogy attól még a szándékunk nem változott, és a törekvés bennünk van a kis kudarc ellenére is, hogy változni akarunk. Kérjük a türelmét, és minden lehetséges módon mutassuk ki, hogy tényleg komolyan gondoltuk, ami a viselkedésünkben való változtatást jelenti. Kérjük, hogy segítsen a változásban. Készítsünk közösen tervet, mi segíthetne , és hogyan, hogy meg tudjuk valósítani szándékunkat. Abban is segíthet, hogy mintegy “kontrollként” működik, és figyelmeztet, ha megint elkövetnénk a hibát.
Néhány példa: “Tényleg meg szeretnék változni, de nagyon nehéz ez nekem. Tudnál figyelmeztetni, ha újra visszatérnék a rossz szokásomhoz?”
Vagy: “Hogyan fejezzem ki legközelebb magam úgy, hogy az ne legyen bántó?”
Azt mind a két félnek tudnia kell, hogy a változás nem megy egyik napról a másikra. Mindkét fél részéről szükség van türelemre és kitartásra.

Vélemény, hozzászólás?

Telefon:+3620 9 426-991

Elérhetõségek